
9-es matematika felzárkóztató:
Célja: az általános iskolai matematika tantárgy tanulása során felhalmozott hiányosságok csökkentése, ezáltal a középiskolai tanulmányok gördülékenyebbé tétele.
A kollégiumba szeptember hónapban beérkező, új 9. évfolyamosok matematika kompetenciái felmérésre kerülnek. Azt itt gyengébben teljesítő diákokat, bevonjuk a felzárkóztató foglalkozásba. A felzárkóztató heti rendszerességgel biztosított a diákok számára.
Jelentkezés Keresztes-Kiss Szilvia tanárnőnél a 210-es tanáriban!


Angol korrepetálás és gyakorlás
Ezen a foglalkozáson elsősorban azokat várom, akiknek nehezen megy az angol nyelv, és szeretnének benne fejlődni, javítani az iskolai érdemjegyeiken. Ha nem értesz egy anyagrészt, ha gondot okoz a házi feladat elkészítése, vagy csak gyakorolni szeretnél egy kicsit, akkor keress bártan!
Nyikus Norbert tanár úr VI. emeleti tanári
Az angol korrepetálásra azok a tanulók járnak többnyire, akik az adott iskolájukban az év elején, vagy akár félévkor gyengén teljesítenek angol nyelvből.
A tanulók hiányosságai sokrétűek, kinek az alapokkal vannak komoly gondjai, kinek a beszéd nem megy egyáltalán vagy a helyesírás okoz problémát.
Az órák lényege az iskolában tanított tananyag ismétlése, átnézése, gyakorlása az adott tankönyvek alapján, melyek természetesen eltérőek iskolánként és diákonként a legtöbb esetben.
A foglalkozás célja a tanulók segítése elakadásaikban és az angol nyelv megszerettetése.


A foglalkozás célja a játék megszerettetése, a figyelem fejlesztése, a fegyelemre nevelés, a tehetséges játékosok segítése, kiszűrése és akár versenyeztetése.
A szakkörön kezdők és haladók is részt vehetnek, a játéktudás nem olyan lényeges, az a fontos, hogy mindenki jól érezze magát.
Természetesen a kezdő játékosokat megismertetem a sportág alaptechnikáival, az asztaltenisz szabályaival.
Haladó játékosok házi bajnokságokon vehetnek részt, amelynek célja, hogy a jobban teljesítők akár komolyabb (például kollégiumok közötti megyei asztaltenisz bajnokságban) versenyeken is indulhassanak.
Szeretnénk egy régi kollégiumi tradíciót feléleszteni: a 2022-23-as tanévben újrainduló kollégiumi diákújságírásunk legfőbb célja a kollégisták írásbeliségének (e-alapú és kézzel írott) fejlesztése, tevékeny bevonásuk a kollégiumi diákújságírás alapjaiba. Leendő rovataink a csapathoz csatlakozó kollégistákkal közösen kerülnek kialakításra.
Csatlakozz, legyél részese Te is a közös élményeinknek!
Szakkörvezető tanár: Dr. Pribék László

Ételkészítés szakkör:
Célja: könnyen elkészíthető ételek megvalósításának elsajátítása.
A szakkörön heti rendszerességgel olyan ételeket készítünk, amelyek az előkészítéstől, a főzésen keresztül az elfogyasztásig, 2-3 órán belül megvalósíthatók.
A diákok elsajátíthatják az előkészítés, feldolgozás technológiai folyamtatait a kollégium jól felszerelt konyháján.
Jó társaság, jó hangulat, hasznos időtöltés. Természetesen a szakkörön készült ételek elfogyasztásra kerülnek.
Jelentkezés Keresztes-Kiss Szilvia tanárnőnél a 210-es tanáriban!
images/fiukollegium/szakkor/kondi.jpg
Szakkörvezető tanár: Verbics Viktor

Gitár szakkör
A szakkör egyaránt szól kezdőknek illetve haladóknak; gyakorlat orientált foglalkozás, ahol lehetőség nyílik a gitározás alapjainak, a legfontosabb fogásoknak, technikáknak elsajátítására, alkalmazkodva a diákok zenei ízléséhez (zenei előképzettség nem szükséges, de nem baj, ha van). Fő műfajunk a rock és a metál, de a tanulók megismerkedhetnek egyéb zenei stílusokkal is. A szakkör teret ad a diákok zeneszerzői kreativitásának, kollégiumi és egyéb fellépésekhez háttértámogatást biztosít.
Szakkörvezető: Nyikus Norbert tanár úr VI. emeleti tanári
A foglalkozás célja, hogy bevezetést nyújtson a jogtudományba, majd egy a tanulók által kiválasztott jogág szabályaival ismerkedünk meg a tanév hátralévő részében. A cél az, hogy a diákok közérthető információkat kapjanak jogaikról, kötelezettségeikről, és hogy jobban eligazodjanak a jog világában. A foglalkozás bármilyen életpálya választásánál hasznos lehet: a jogszabályismeret sok nehézségtől kímélheti meg az embert a munka világában.
Szakkörvezető: dr. Borók László

Konditermi alapozó foglalkozások
Szakkörvezető tanár: Dr. Borók László


A kollégiumi kirakó szakkört a kollégisták térlátásának, kombinációs-asszociációs készségének speciális fejlesztési igénye hívta életre mintegy 12 évvel ezelőtt. Azóta több 18600-as kirakót sikerült közösen összeraknunk, az egyik a kollégiumi színházterem falán került elhelyezésre. Jelenleg egy 33 ezres kirakót rakunk össze, csatlakozz, rakd te is és fejlődj velünk!"
Szakkörvezető tanár: Dr. Pribék László
Kollégiumunk apró képzőművészeti foglalkoztatójában az érdeklődő fiatal kipróbálhatja, milyen az olajfestés technikája, vagy pasztellképet készíthet. A szakkörön az arányérzék, színérzék, és a kreativitás fejlesztése mellett az önálló alkotói kifejezésmód megtalálása a cél. Több olyan technikával is ismerkedhet a fiatal, amit a középiskolában nem tud kipróbálni. Pl: olajfestményt készíthet, vagy egyedi grafikákat készíthet. Közben pedig megismeri a színek, formák, erővonalak, ritmusok térmanipulációs hatásait is.
Szakkörvezető tanár: Horváth Lénárd
A szakkör diákjai betekintést nyernek néhány alap gyógy -és fűszernövény termesztésébe, aromatikai vizsgálatokat végezhetnek a Kollégium kertjében felállított magaságyásból származó gyógy -és fűszerkert lakóiból, és mellette eltelepített gyümölcsfákon pedig maguk is megtanulhatják, milyen igényei vannak a növényeknek, miért fontos az egészséges élelmiszer, mi az a biotermesztés, mi a biodinamikus mezőgazdaság, vagy mik azok a természetes biostimulátorok, mi az a felelős vegyszerhasználat a mezőgazdaságban.
Megismerhetik például, hogy hogyan lehet gyógynövényekből vegyszermentes növekedésgyorsítót készíteni mezőgazdasági növényeinkhez. Téli óráinkon pedig megtudják, mi az az organoleptikai vizsgálat, hogyan készítsünk palántát, hogy hajtathatunk szőlővenyigét, mely fűszer milyen ízharmóniákat rejt, mely jellegzetességeket keressünk bennük, mikkel társíthatóak. Kipróbálhatják, hogy készül a tinktúra, és elkészíthetik első bőrpuhító krémjüket is a gyerekek.
Szakkörvezető tanár: Horváth Lénárd
A foglakozásról
A matematika-fizika korrepetálásra azokat a tanulókat várjuk, akik az általános iskolában ebből a tárgyból gyengébben teljesítettek, vagy nehézségeik vannak a középiskolában.
Legtöbbször a halmozódó nehézségek mögött az alapismeretek hiányos elsajátítása, az általános iskolai tananyag nem kellő mértékű birtoklása áll.
A korrepetálás célja a tantárgyi segítségnyújtás, a tantárgyi hiányok feltárása és pótlása, felkészítés a tanórákra, dolgozatokra, felelésekre. A foglalkozás legvégső célja a tanulóink felkészítése az iskolai követelmények sikeres teljesítésére.
Cél:
- Értse meg a feladatokat, tudja értelmezni, és találjon hozzájuk megfelelő megoldási módszert
- Megfelelő biztonsággal tudja alkalmazni az elsajátított ismereteket
- Motiváció felkeltése az iskolai órán való aktív részvételre
- A tárgyból sikeresen feleljen meg a minimális követelményeknek.
Korrepetáló tanár: Polczer Zoltán
Nem csak művészeti középiskolai diákok számára! A kollégiumi szakkörön időutazáson vesznek részt a fiatalok. Betekintést kapnak a képzőművészet több évezredes alakulásába. Megtudhatják többek között, hogy mi Mona Lisa mosolyának a titka, mi célt szolgált az ikonokon a fordított perspektíva, miért olyan furcsán kitekertek a figurák az egyiptomi falképeken, vagy mi volt Salvador Dalí életének és munkáinak hátterében. Nem utolsó sorban pedig az érettségire is eredményesen felkészülhet a lelkes fiatal.
Szakkörvezető tanár: Horváth Lénárd
A foglalkozásra mindenkit várok, aki korrepetálásra (házi feladat megoldása, az iskolai órán tanultak magyarázata) szorul német nyelvből, vagy éppen érettségi- ill. nyelvvizsgára készül. A foglalkozáson különösen nagy hangsúlyt fektetünk a szóbeli kommunikációra, az olvasott szöveg értésére és a nyelvtani szabályok megértésére. Az érettségi utáni képzésben tanuló kollégistákat is várom, akik esetleg külföldi munkavállalásban gondolkodnak, hiszen ők is hasznos tudással gazdagodhatnak a foglalkozás révén.
Foglalkozásvezető tanár: Kajcsa Szilárd
A foglalkozás keretében a nagyvilág aktuális politikai eseményeit vesszük górcső alá. Háborúk, járványok és a világot mozgató eseménysorozatok legfontosabb tudnivalóit elemezzük és értelmezzük. A foglalkozásra mindenkit várok, akit érdekel a külpolitika, a világot formáló politika vezetők motivációi, és Magyarország helye a nagyvilágban.
Szakkörvezető tanár: Kajcsa Szilárd
Az Öko szakkör 2021. szeptemberében alakult meg a JAK-ban. A szakkör tematikáját tekintve nagyon változatos tevékenységeket végzünk együtt, hiszen helyet kap a környezetvédelem, a fenntarthatóság, környezettudatosság, az egészséges életmód, a sport, a kerékpározás és Székesfehérvár és környéke természetvédelmi területeinek meglátogatása is. A szakkör tagjainak lelkes munkája során 2022. március 16-án a JAK elnyerte az Ökoiskola címet. Ha szeretnél egy összetartó, lelkes és vidám közösség tagja lenni és aktívan tenni a környezetért, akkor csatlakozz csapatunkhoz!
Szakkörvezető: Nyikus Norbert tanár úr, 6. emeleti tanári
Kollégiumi sakk kezdő foglalkozás sorozatunk heti egy órában. Elsősorban a sakkjáték alapvető elemeinek megismertetésére, a sakktábla, a sakkfigurák, a különféle sakkjelenségek (matt, patt, stb.) bemutatására kerül sor. Célunk a sakkjáték szabályainak, elemeinek helyes elsajáttítatása játékos módon a kollégistáinkkal, a sakkjáték korosztályos népszerűsítése, a sakkjáték iránt érdeklődő tanulók csapatba szervezése.
Szakkörvezető tanár: Dr. Pribék László
Szakkörük hetente egy órás utazás a kolesz-gasztronómia világában. Célunk olyan ételek elkészítése, amit egy kollégista a rendelkezésére álló egyszerű eszközökkel el tud készíteni.
Streetfood-ok, gyors ételek, szendvicsek, tészták, egytálételek, stb. Olyan kaják, amiket egy óra alatt (nyersanyag előkészítéssel együtt) el tudnak készíteni és elfogyasztani. Olcsó, mégis ízletes ennivalók előállításának elsajátítása.
Szakkörvezető: Polczer Zoltán

A pályaorientációs foglalkozások keretében minden kollégista ismereteket szerezhet a pályaorientációval kapcsolatban, válaszokat kaphat a pályaválasztással, a továbbtanulással és a munka világával kapcsolatos kérdéseire.
A csoportos foglakozások önismereti játékokkal és feladatokkal telnek. Ilyenkor lehetősége van mindenkinek jobban megismernie a továbbtanuláshoz és a munkavállaláshoz szükséges képességeit és kompetenciáit, az érdeklődését. Visszajelzést kaphat önmagáról a kollégista társaitól, a csoportvezető nevelőtanárától vagy a segítő tanártól.
A kollégium lehetőséget biztosít személyes pályaorientációs tanácsadásokra is. Ezek során feladatlapok, kérdőívek és online személyiségtesztek segítségével még jobban belemerülhetünk az önmegismerés folyamatába.
A cél a munkavállalói kompetenciák fejlesztése, az egyéni szemléletformálás, életstratégia kidolgozása, jellemformálás.
Pályaorientációs segítő tanár: Saláta Dániel
A szakkör célja az, hogy az iskola, és az edzés után a tanulók tevékenyen tölthessék el a szabadidejüket.
A szakkör célja, hogy a tanulók fő elfoglaltságai (tanulás, edzés) által okozott testi és szellemi fáradtságot, és feszültséget feloldhassák különféle kikapcsolódási lehetőségekkel, mint pl. társasjátékok, kártyajátékok, illetve olyan közösségi sporttevékenységekkel, mint például asztalitenisz, kosárlabda, asztali foci.
Szakkörvezető: Ötvös István

Szövegértés – Helyesírás – Kreatív írás
Mindhárom szakkör (szükség szerint korrepetálás) célja a tanulási tevékenység támogatása.
A tanulás is elsősorban kommunikáció. Két oldala van: az ismeretszerzés, amely lehet verbális és írott alapú (tanári előadás, magyarázat. illetve a tankönyv vagy más írott ismeretforrás). Bármely tantárgyról legyen szó, ez a forrás.
A szöveg értése nélkül nem lehet megérteni, így megtanulni sem a tananyagot (irodalom, történelem, matematika, természetismeret stb.). De felelni, a megszerzett ismeretanyagot visszaadni, is tudni kell szóban és írásban egyaránt. Itt lép be a szövegalkotás (kreatív írás) és a helyesírás. Nem mindegy, mit és hogyan írunk. Írjuk azt, amit gondolunk! Pontosabban: aki olvassa és érti a szöveget, tudja, mit is gondolok (aki írta) és azt is, hogy (jelen esetben) a tanuló valóban értette-e a feladatot.
Szóbeli felelet esetén pedig el kell érni, hogy a diák egyáltalán merjen megszólalni mások előtt, legyen képes kisebb-nagyobb közösség előtt összefüggő gondolatokat, mondatokat megfogalmazni.
A három foglalkozás célja valójában EGY: nyelvi, gondolkodási, megnyilvánulási (kifejezési) szinten pontosabbá, igényesebbé képezni magunkat/a tanulókat.

Történelem korrepetálás
A történelem korrepetálás szakkörön elsődleges célunk, hogy az iskolai történelem tantárgy megtanulását és megértését könnyebbé tegyük diákjainknak és eredményes támogatást tudjunk nyújtani a tantárgyi számonkérésekhez. Lehet egyéni cél a sikertelen számonkérések és dolgozatok kijavítása jobb érdemjegyekkel, vagy közösen felkészülhetünk egy sikeres középszintű történelem érettségire is.
A szakköri foglakozási időpontja szerda 18:00-19:00-ig, de szükség esetén ettől eltérő egyéni felkészítő óra is lehetséges.
Szakkörvezető: Saláta Dániel