Diákélet

Az ünnepi műsor közben

Kollégiumi karácsonyi ünnepséget tartottunk

Közel 70 fő vett részt azon az ünnepi vacsorán, amelyet a József Attila Középiskolai Kollégium minden tanévben, az év utolsó hetében szervez azoknak a diákoknak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a kollégiumban és az iskolában egyaránt. A meghívottak között volt olyan diákunk, aki a kollégiumi közösségi élet aktív tagja, de olyan is, aki jeles tanulmányi eredményével és példás magatartásával érdemelte ki a részvételt. Az ünnepségen Tavasz Kristóf református lelkész úr gondolatait hallgathattuk meg a karácsony jelentőségéről, majd Pirgl Olivér citera produkciója után dr. Borók László igazgató úr ünnepi beszéde következett. A Kollégium a Diákokért Alapítvány jóvoltából egy tanulónk, Balogh Mátyás kiemelkedő kollégiumi közösségi munkájáért alapítványi jutalomban részesült. A kollégium minden lakója és dolgozója nevében boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Az AJTP 12.d osztálya

AJTP-s diákjaink szalagavatóján jártunk

Megható és emlékezetes pillanatok tanúi lehettünk, amikor a Arany János Tehetséggondozó Program 12.d osztályos, végzős diákjai ünnepélyes keretek között megkapták a szalagot.
Ez az esemény nemcsak egy hagyomány, hanem egy fontos mérföldkő is: a középiskolai évek lezárásának és az új utak kezdetének szimbóluma.
Büszkék vagyunk Rátok, és sok sikert kívánunk a közelgő érettségihez és a jövőhöz! ❤️
Csoportkép Buda adventi fényeivel

Budapesten jártunk a karácsonyi vásárban

Kollégistáink a budapesti karácsonyi vásárba kirándultak Keresztes-Kiss Szilvia tanárnő és Ötvös István tanár úr szervezésében. Nemcsak a színes adventi forgatagban vegyülhettek el, hanem megcsodálhatták a főváros esti fényeit is. ✨✨✨

Játszma közben

Házi sakk verseny a JAK-ban

2025. december 10-én, 19 órai kezdettel került sor a Karácsony Kupa Kollégiumi Sakkversenyre. Az eseményre három kollégista: Suplicz Mihály 3A, Kovács Endre 6B és Jankó Kristóf 4B nevezett. A villámpartik körmérkőzéses lebonyolítása során az alábbi végeredmény alakult ki:
Jankó Kristóf 2 pont, 1. helyezés,
Suplicz Mihály 1 pont, 2. helyezés,
Kovács Endre 6B, 3. helyezés.
Gratulálunk kollégistáinknak az eredményes szereplésért, amely hűen szolgálta a sakk kollégiumi népszerűsítését!
Zsíroskenyér, lila hagyma, tea

Zsíroskenyér party

Tegnap lezajlott az idei kollégiumi kacsazsíros kenyér party!
A kollégisták ismét összegyűltek egy jó hangulatú, közös lakomára, ahol illatos tea és finom kacsazsíros kenyerek várták az éhes diákokat. A hangulat remek volt, a beszélgetések pörögtek, és minden elfogyott a buli végére!
Külön köszönjük a segítséget a diáksegítőknek, akik nélkül nem lett volna ilyen gördülékeny és sikeres a rendezvény!
Brinkács Kristóf, Csajághy Gábor és Tőkés Zsombor, köszönjük nektek!

Dobogós helyezettjeink

XXIX. Erőemelő bajnokság a JAK-ban

XXIX. alkalommal szervezete meg Verbics Viktor tanár úr a JAK Erőemelő Bajnokságot, ahová a tavalyi évhez hasonlóan - a jelenlegi tagok mellett - a JAK Powerlifting Team öregdiákjai is meghívást kaptak. A verseny a Magyar Erőemelő Szövetség versenyszabályzata szerint bonyolították le. Az indulóknak 3 versenyszámban kellett helytállniuk: guggolás, fekvenyomás és felhúzás. Gratulálunk a 29. JAK Erőemelő bajnokság dobogósainak és minden indulójának! Szép volt fiúk! 💪🏆🥇🥈🥉

Ünnepélyes megnyitó a JAK Galériában

Intuitív művészeti kiállítás a JAK Galériában

Megnyílt dr. Truzsi Alexandra intuitív alkotóművész "BEYOND REALITY – Túl a valóságon" című önálló kiállítása a JAK Galériában. "Az alkotás számomra egy különleges utazás egy titokzatos belső világba. Az intuitív festés során feltárul előttem egy olyan táj, amely túlmutat az értelem határain, és lehetővé teszi, hogy kapcsolatba lépjek legmélyebb, kreatív énemmel. Művészetem egy kapu a láthatatlan dimenziók felé. Az UNIVERZUM rezgései inspirálnak, amelyek a szeretet, öröm, hála és szenvedély magasabb frekvenciáin mozognak. Ezek az érzések átjárják a lelkemet, és szabad áramlásban keverednek a vásznon megjelenő színekben. Így születnek meg egyedi, absztrakt alkotásaim, amelyek láthatóvá teszik a láthatatlant, és megérintik a nézők szívét - vallja magáról a művész." A kiállításon köszöntőt mondott dr. Borók László igazgató. A kiállítást Horváth Lénárd művésztanár nyitotta meg. A tárlat 2026. január végéig tekinthető meg a JAK Galáriában.

Balra fent a delegált küldöttek

Fejér Vármegyei Diákparlament

Kollégiumuk és a Nemes Nagy Ágnes Kollégium is helyet kapott, az Országos Diákparlamenten. Kollégiumunkat Balogh István Mátyás még a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumot Mácsik Jázmin képviseli. Hagyományos őszi ülését tartotta a Székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégiumban a Fejér Vármegyei Diákparlament. A fórumnak két fontos feladata volt: a delegáltak küldötteket választottak az Országos Diákparlamentbe, valamint az Országos Diáktanácsba. Az ülésen megválasztották azt a hét küldöttet, akik Fejér vármegyét fogják képviselni a 2026. évi XIV. Országos Diákparlamenten, Székesfehérváron. Bakonyi Lili Eszter Országos Diák Tanácstag mellett helyet kapott a küldöttek között Balogh István Mátyás (Székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium), Borbély Bálint (Székesfehérvári Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda), Kollár Bálint (Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola), László Alina (Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Gimnázium), Mácsik Jázmin (Nemes Nagy Ágnes Kollégium) és Pálffy Zsombor (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium). Emellett az ODP-küldöttek közül megválasztották azt az új tagot és póttagot, akik az Országos Diáktanácsban képviselik Fejér vármegyét a következő egy évben. Rendes tagként Bakonyi Lili Eszter, póttagként László Alina folytathatja az érdekképviseleti munkát.

MEGHÍVÓ

Kiállítás a JAK Galériában

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

A díjazott csapatok közös fotója

Életmód versenyen jártunk

Életmód versenyen vettünk részt a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban. A verseny minden évben az egészséges életmód és élhető környezet fontosságára hívja fel a figyelmet. Ebben a tanévben a tematika a nyomelemek és ásványi anyagok köré épült. A József Attila Kollégium csapata a "Magnézium" csapatnevet kapta, így értelemszerűen a verseny 1. megoldandó feladatában a magnézium jótékony hatásairól tartottak izgalmas prezentációt; de remekeltek a verseny Vita-fitness és az ásványfelismerő állomásán is. A megyei szintű megmérettetésen, szoros küzdelemben, a JAK csapata végül az 5. helyet szerezte meg. A csapat tagjai Grajczer Bálint, Kovács Bendegúz és Strausz Szilárd. Felkészítő tanáruk Nyikus Norbert tanár úr. Gratulálunk, szép volt fiúk! 🎉

Az állatotthon vezetőjének ismertetőjével indult a program

Ismét a HEROSZ Fehérvári Állatotthonában jártunk

Kollégiumban évek óta nagy hangsúlyt fektetünk a fenntarthatóságra és környezettudatosságra. Az elmúlt években azonban a környezetvédelem mellett az állatvédelem és az állatvédelem-pedagógia is kiemelt figyelmet kapott a kollégiumi foglalkozások megtervezésekor. Így az idei tanévben ismét ellátogattunk a HEROSZ Fehérvári Állatotthonába, ahol Krepsz Gyöngyi telepvezető zoológus beszélt a felelős állattartás fontosságáról, és bemutatta nekünk az állatmenhely működését. Majd megnézhettük a gazdira váró kutyákat és cicákat. Bemehettünk a macskaházba, a cicaoviba és egy kutyacsaládot is simogathattunk. Megtudhattuk, hogy a HEROSZ-nál nemcsak önkénteskedni lehet, hanem az 50 óra közösségi szolgálat is teljesíthető! Hétvégente kutyasétára is van lehetőség. Ez azért is jó, mert így könnyebben szocializálódnak az állatok, és így nagyobb eséllyel fogadják őket örökbe. Mi is hirdetjük ahol tudjuk: "Ne vásárolj állatot! Fogadj örökbe!"

Kapcsolat

József Attila Középiskolai Kollégium

  • +36-22/500-827
  • info@albakoli.hu
  • fiu@albakoli.hu
  • 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u.13

Intézményünk elismerései:


Nemes Nagy Ágnes Kollégium

  • +36-22/312-072
  • lany@albakoli.hu
  • 8000 Székesfehérvár, Gyümölcs u. 13.


Intézményünk elismerései:



Fenntartó:
Székesfehérvári Tankerületi Központ
Cím: 8000 Székesfehérvár, Petőfi u. 5. • Telefon: +36 (22) 795-240 • E-mail: szekesfehervar@kk.gov.hu
OM azonosító: 040659
albakoli 2022
line-shape line-shape