Diákélet

Kollégiumi karácsonyi ünnepséget tartottunk

Közel 70 fő vett részt azon az ünnepi vacsorán, amelyet a József Attila Középiskolai Kollégium minden tanévben, az év utolsó hetében szervez azoknak a diákoknak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a kollégiumban és az iskolában egyaránt. A meghívottak között volt olyan diákunk, aki a kollégiumi közösségi élet aktív tagja, de olyan is, aki jeles tanulmányi eredményével és példás magatartásával érdemelte ki a részvételt. Az ünnepségen Tavasz Kristóf református lelkész úr gondolatait hallgathattuk meg a karácsony jelentőségéről, majd Pirgl Olivér citera produkciója után dr. Borók László igazgató úr ünnepi beszéde következett. A Kollégium a Diákokért Alapítvány jóvoltából egy tanulónk, Balogh Mátyás kiemelkedő kollégiumi közösségi munkájáért alapítványi jutalomban részesült. A kollégium minden lakója és dolgozója nevében boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Kapcsolat

József Attila Középiskolai Kollégium

  • +36-22/500-827
  • info@albakoli.hu
  • fiu@albakoli.hu
  • 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u.13

Intézményünk elismerései:


Nemes Nagy Ágnes Kollégium

  • +36-22/312-072
  • lany@albakoli.hu
  • 8000 Székesfehérvár, Gyümölcs u. 13.


Intézményünk elismerései:



Fenntartó:
Székesfehérvári Tankerületi Központ
Cím: 8000 Székesfehérvár, Petőfi u. 5. • Telefon: +36 (22) 795-240 • E-mail: szekesfehervar@kk.gov.hu
OM azonosító: 040659
albakoli 2022
line-shape line-shape