„A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.”
(József Attila: Reménytelenül, 1933.)
József Attila születésnapja alkalmából minden év április 11-én, a
költészet napján a fiúkollégium színes és kreatív programokkal
emlékezik meg a magyar irodalom leghíresebb és legszebb tollú
költőjéről.
A hét elején kollégistáink egy drogprevenciós előadást hallgathattak
meg, amelyen egy volt fiú kollégista mesélte el saját élettörténetét és
tapasztalatait a drogokkal kapcsolatban.
Diákjaink kiválóan szerepeltek a József Attila-szavalóversenyen, ahol
Vargha Villő Virág első helyezést ért el, Bakonyi Natasa pedig
különdíjban részesült. Farkas Réka képviselte még szavalatával
intézményünket.
Az illusztrációs versenyen is méltó módon helyt álltak a lányok,
hiszen az első helyezést Darvas Helga vívta ki magának
versillusztrációjával, a második helyezett Horváth Lili, Morell
Angéla és Varga Larissza közös alkotása lett, a harmadik helyen
pedig Kovács Dorka végzett. Kovács Andrea készített még
illusztrációt a versenyen a lánykollégiumból.
Tanulóinknak szívből gratulálunk a szép eredményekhez, mellyel
emelték a József Attila-napok színvonalát.